Nyílt nap a Gyógynövénykutató Intézetben – Budakalász, 2025. június 21.

  1. június 21-én, szombaton tartotta idei nyílt napját a Gyógynövénykutató Intézet Budakalászon. A rendezvény célja az intézet tevékenységeinek és eredményeinek bemutatása, valamint a szakmai és lakossági kapcsolatok erősítése. A nyílt nap fő fókuszában a génmegőrzés, a gyógynövények kutatása, az Elice növénykondicionáló szer ismertetése, valamint az intézet múltjának és jelenének bemutatása állt.

A programot szakmai előadások és botanikus kertlátogatás színesítette. A rendezvény elején rövid megnyitó hangzott el az igazgató részéről, majd bemutatásra került az Elice növénykondicionáló készítményt. A délelőtt során elhangzott egy előadás a Kauten Mihály Alapítvány elnökétől is, aki a népgyógyászati hagyományokról és a gyógynövények gyakorlati alkalmazásáról beszélt.

A résztvevők három csoportban tekinthették meg a kemotaxonómiai botanikus kertet, ahol az intézet génmegőrzési munkájáról is szó esett. A program különleges pillanata volt Dr. Kinitzky Márta igazgató ünnepélyes búcsúztatása, aki 51 év munkásság után adta át a fejlesztési osztály vezetését Dr. Virág Eszternek.

A látogatók számára szendvicsekkel, frissítő teákkal, valamint ajándékba kapott gyógynövény- és egynyári virágpalántákkal kedveskedtek. A kertben kamarazenei produkció is elhangzott, zongorán és csellón. A nap során mintegy 200 látogató vett részt a programokon, amely jelentősen meghaladta az előző évi látogatószámot.

A rendezvény pozitív fogadtatásban részesült, több szakmai kapcsolat is megerősödött, illetve új együttműködések körvonalazódtak, többek között forgalmazási és előadási megállapodások formájában. A helyi média is jelen volt: a Budakalász TV felvételt készített, interjúk is készültek a vezetőkkel.

Az interjúkat az alábbi linken tekintheti meg: https://www.szentendre.media.hu/tv-budakalasz/videok/budakalasz-ma/tv-budakalasz-budakalasz-ma-2025-06-24

További hírek

2025.07.07.

Legújabb tudományos cikkünk

A kutatás során RNA-szekvenálással vizsgáltuk a szója virágzásának különböző szakaszait, és több mint 60 ezer gén...

Tovább

2024. március 1.

Első Óbudai Magbőrze

Köszönjük, hogy ellátogattatok hozzánk az első óbudai magbörzén! Hálásak vagyunk minden érdeklődőnek, aki megállt a standunknál és időt szánt...

Tovább

2025.06.17.

Kutassy Barbara PHD védése

Kutassy Barbara doktorjelölt "Liposzóma-formulált gyógynövény kivonatok biostimuláns hatásának vizsgálata jelentős szántóföldi kultúrákban." című...

Tovább

2025.06.17

Türkmenisztáni Szakmai Út

A PannonPharma és a GYNKI...

Tovább